*Niall szemszöge*
-
Holly, lennél a barátnőm? –kérdeztem tőle, mire lefagyott. – Tudom, hogy még
korai, meg minden, de én nagyon szeretném!
-
Niall, ezt még át kell gondolnom-mondta, mire csalódottan lehajtottam fejemet.
-
Szóval nem akarsz a barátnőm lenni-állítottam.
-
Niall, én nem ezt mondtam, csak még adj időt, holnap reggelig, kérlek! –mondta,
majd mielőtt elkezdtek volna kifolyni könnyei, beszállt kocsiba. Beültem mellé,
és csöndben utaztunk haza. Mikor hazaértünk, kinyitottam az ő oldalán az ajtót,
és kisegítettem. Mondott majd egy „köszi”-t, majd bement. Leültem a kanapéra,
és vártam Zayn-re. Ő az, aki tudja, hogy tetszik nekem Holly. Vele lehet
megbeszélni mindent.
*Holly szemszöge*
Niall.
Nem tudom, mit csináljak. Nagyon szeretem Őt, és sokat jelent, hogy
megkérdezte, hogy lennék-e a barátnője, de még gondolkodnom kell.
Ha
a barátnője lennék, utálnának az emberek. Én nagyon nem szeretem, ha utálnak. A
másik ok pedig, félek, hogy egyszer meggondolja magát és más lányt szeret meg,
és engem elfelejt. Félek, hogy összetöri a szívemet. Ő az, akit tényleg
szeretek és nem akarnám elveszíteni, ha már az enyém lenne.
Mivel
már késő este volt, elmentem fürödni. A meleg víz simogatón fojt le a testemen.
Bekentem magam a tusfürdőmmel, és még 10 percet bent voltam. Felvettem
pizsamámat, majd a sok gondolatom közben elaludtam.
Reggel
az ébresztő idegesítő hangjára keltem fel. 6 óra. Még tudnék aludni, de most
nem akarok elkésni. Elvégeztem a reggeli dolgokat, majd már felöltözve mentem
le a többiekhez. Az este kigondoltam, mit mondok Niall-nek. Ott ült tök kómásan
a fotelban, betakarva egy paplannal. Nagyon aranyos látványt nyújtott.
Szerintem ott aludhatott, mivel a tegnapi ruhája volt rajta. Szép csöndben
bementem a konyhába, majd nekiálltam reggelit csinálni. Az illatokat megérezve
már az Ír szépség itt termett. Leült az
egyik székre, fejét lehajtotta az asztalra, és úgy ült tovább. Mikor kész lett
a reggeli, szedtem mindenkinek, - természetesen Niall-nek kétszer annyit, mint
a többieknek-, majd mindenki jóízűen ette. Mikor kivittem a tányérokat, az ír
fiú fülébe súgtam, hogy „igen”, és elmosogattam. Niall csak ült és
gondolkozott. Úgy látszik tényleg keveset aludt.
megpróbálom, de meg kéne tanulnom egy nehéz, vagy nem nehéz angol szöveget, plusz, ugye nálad buli lesz így holnapra marad minden, és még ott a másik blog, de megpróbálom, Akkor el is kezdem.
VálaszTörlésOhhh!! Tudtam Ugye tudtam hogy igent fog mondani!!! Nwgyon jo lett!! Gyorsan kovit!!! :)
VálaszTörlésOKé, igyekszem vele!
Törlés