17/2 .rész

NA SZIASZTOK! MEGHOZTAM A KÖVETKEZŐ RÉSZT! EZ EGY PICIT ÉRZELGŐSEBB LETT, DE NEKEM EZ A KEDVENCEM. 

UI: A VÉGÉT ELRONTOTTAM. NEKEM NEM TETSZIK.

*Holly szemszöge*

Egy hét telt el. Egy hete nem beszélek a bátyámmal. Minden nap próbál bocsánatot kérni, de sosem bocsájtottam meg Neki. De úgy látom Ő sem magának.

A becsukott bőröndöm mellett állva azon gondolkodom, mit nem raktam még el. Körbenézek a szobában és szemem megakad egy képen, amin Josh és én vagyunk. Egy könnycsepp hull ki a szememből. Nagyon hiányoznak az együtt töltött percek, amiket nevetgélve töltöttünk együtt még annak idején. Egy időben még minden napunkat együtt töltöttük, és mi voltunk a város legjobb testvére. Komolyan mondom, még díjat is kaptunk! De ez megváltozott! Megváltozott, mikor ő elment. Akkor, mikor felvette Őt egy banda a dobosuknak. Akkor, mikor bíztattam Őt, és végül itt hagyott. Tudom, ez egy nagyon szép dolog volt Tőlem még akkor. Még mindig nem bántam meg, hogy bíztattam, de egyre jobban kezd hiányozni a régi bátyám. Az, aki mindig megnevetett. Az, aki mikor kicsi voltam mindig gondoskodott rólam, és elvitt mindenhova. Mindent megtett értem. Az, akivel sokat lógtunk együtt, Az, akit annak idején én kísértem el a szalagavatójára. Tudom, ez elég önzőnek hangzott. Ő már nem az, aki volt. Sokkal felnőttesebben viselkedik, csak a munkájára koncentrál, és a vidámság, ami az arcán van, nem olyan, mint mikor mi együtt játszottunk a kertben.

„Napsütötte nap volt. Anyuék nem voltak itthon szokás szerint. Josh értem jött a suliba. Akkor voltam ötödik osztályos, ő meg gimis. Otthon leraktuk a cuccunkat, majd elővetem a matekcuccomat, és kimentem a kertbe. Ott szerettem volna házit írni. Már vagy tíz perce szenvedtem egy feladaton, mikor tesóm megjelent, Kivette a kezemből beleolvasott, elhúzta a száját, de nem adta nekem vissza. Kért egy tollat, meg egy lapot, és elmagyarázta

A házi után, bátyám kihozott egy labdát, és játszottunk. Kosaraztunk. Kihasználta, hogy sokkal magasabb nálam, így mindig lecselezett. Ilyenkor tudtam nagyon utálni Őt. Mikor már unalmasnak találtuk, befejeztük, majd elkezdett kergetni. Furásban igencsak jeleskedtem, szóval el tudtam futni előle. Aztán hirtelen megbotlottam valamiben, elestem, Ő meg rám esett. Egymásra néztünk és elkezdtünk nevetni.”

Emlékek. Mindig csak az emlékek. Ha mindig ezekre gondolok, akkor döntésem meg fog változni, amit el akarok kerülni. Nem gondolhatok a múltra. A múlt csak mindent elront. A jelenre kell gondolni, és jövőt kell tervezgetni. Én elterveztem. Elmegyek, és ezzel Josh-nak is jó lesz, na meg persze Sarah-nak. Niall-nek pedig nem. Nem szeretném Őt elhagyni. Ő jelent nekem mindent, de Ő nem szereti a távkapcsolatokat.

De ezen most már nem lehet változtatni. Elutazom Olaszországba, a szüleim házába. A fiúk most egy rövidebb turnén vannak. Egyedül csak Zayn tud erről az egészről. Mondanom sem kell, nem helyesli, de nincs más választásom, ha azt akarom, a szeretteim boldogok legyenek. Igaz, ezzel Niall-nek nem lesz jobb, de szeretném vele folytatni, majd beszélünk Skype-on. Remélem. Majd időnként ellátogatok oda is, de itt most nekem jó. Igaz, már megint új suliba kell mennem, de ez ezzel jár.

Telefoncsörgésre ébredek. Egy picit elszundítottam. Odanyúlok a mobilomhoz és felveszem, nem is törődve vele, ki hív.

- Holly, hol vagy? –kérdezte Niall aggodalommal és félelemmel a hangjában. Leraktam. Nem szerettem volna elmondani Neki. Majd Zayn elmondja neki.

*Josh szemszöge*

A húgom eltűnt. Fogalmam sincs hova mehetett. Most itt állok a szobámban, és agyalok.  Miattam van ez az egész. Ha nem ütöm meg,- amiért még mindig nem bocsátottam meg magamnak-, akkor nem megy el. Így is egyre rosszabb volt a kapcsolatunk, és ezzel még jobban elrontottam. Gratulálok Josh!

*Niall szemszöge*

Elment. Amióta hazajöttünk, nincs itt. Mélységes félelem, aggodalom, és szomorúság van bennem. Nem tudom, hova ment, azt se, hogy miért, de már most hiányzik. A turnén abban reménykedtem, majd Ő vár itt rám, de nem. Már felhívtam Őt, de lerakta. Fogalmam sincs, miért csinálja ezt.

A tekintetem megakad egy képen, amin ketten vagyunk. Odamegyek és azonnal le is hajtom, aztán vissza.  Muszáj Őt néznem, még ha csak képen is. Nagyon hiányzik. Nem tudom, ez biztos az én szerencsétlenségem miatt van.

Aztán beugrott valami. Zayn. Ő a legjobb barátja. Ő biztos tud valamit. Felállok, és haverom szobájába megyek. Bekopogok és benyitok.

- Zayn beszélnünk kell! Tudsz valamit Holly-ról?- kérdezem, mire nyel egy nagyot és válaszol.

- Ööö... Nem. –mondja, de nem hiszek neki. Látom rajta, hogy nem mond igazat. De mindegy, kimegyek az ajtón és dühösen lemegyek. Felveszem a cipőm és kimegyek a parkba. Most ,muszáj egyedül lennem és gondolkoznom.