19/2. rész

Hali, ez a rész nem sikerült olyan jóra. Sajnálom a rengeteg késést, de sorba voltak a vizsgáim és muszáj voltam tanulni :( Ígérem a nyári szünetben bepótolom! :) Jó olvasást, remélem tetszik majd!

Ui: A zenét Niall szemszögéből értelmezzétek :) 

- Mit keres itt Niall Horan?- A kérdésen meglepődtem. Most mit mondjak? Belenéztem Niall tekintetébe, ami furcsán csillogott.

- Öhm, … szóval … Ő a barátom! –mondtam végül magabiztosan, mire elkerekedő szemeket láttam. Dave hitetlenkedve nézett rám, szemeiben csalódottságot véltem felfedezni.

A vacsora ezek után azzal telt, hogy anyuék, Dave szüleivel beszéltek, és még az is szóba került, hogy „milyen felháborító,” hogy Ő barátom.

A vacsora után, még folytatódott volna a beszélgetés, de hirtelen megjelent a bátyám, akihez odafutottam, és majdnem ledöntve, ugrottam neki, és öleltem meg. Niall felállt, köszönt dobosuknak, és Josh is leült közénk. A kezéből lerakott egy levelet z asztalra, amire ez volt írva: Stanford University. Mikor anyu észrevette, azonnal kibontotta, pedig azt nekem kellett volna, majd érdeklődve olvasta el, és azt vettem észre remegett is. Én is kíváncsian figyeltem anyum reakcióját, ami az volt, hogy hirtelen felpattant és zokogva borult a nyakamba. Még mindig nem tudom felvettek-e vagy sem, de mikor Josh is elolvasta és felkiáltott tudtam: Sikerült!

A mellettem ülő barátom semmit sem tudott, mire ez a nagy öröm. Értetlenkedve nézett körbe, mire anyu megszólalt, poharat emelt, és hálát mondott.

- Koccintsunk az én nagyon okos lányomra, aki nem csak, hogy szép, de szeptembertől a Stanfordon fog tanulni! –kiáltotta, mire mindenki elkezdett tapsolni, kivéve a mellettem ülő személyt, aki ledermedve, értetlenül, és kétségbeesetten nézett előre. Nem beszéltem neki még erről, mert biztosra akartam menni, hogy felvesznek-e, de most, hogy felvettek, már nem szeretném. Messze leszek Niall-től. Az egyetem Kaliforniában van, Ő meg Londonban.

A vacsora után, felálltam az asztaltól Niall-t és Josh-t magammal húzva, és felmentünk a szobámba. Barátom csak dühösen nézett rám. Ajjaj, mindjárt kitör.

- Stanford? Kalifornia? Komolyan Holly? – kérdezte dühösen. Én csak összehúztam magam. Nem mertem a szemébe nézni. -  Én miért nem tudtam róla? – folytatta- Mikor akartad elmondani ezt nekem? Nem érezted, hogy valamit nem mondasz el nekem? Mi van még amiről tudnom kéne, de Te nem osztottad meg velem? – erősödött egyre jobban hangja, de én nem válaszoltam. Nem mertem rá nézni.

- Hé, Niall állj le! Ő nem tehet semmiről! Ő csak addig nem akarta elmondani, még nem tudja biztosan.

- Igen? De azt tudta, hogy hova jelentkezik nem? Elmondhatta volna, de mit csinált? Játszik a bizalmammal! – fejezte be és kirohant az ajtón.

Mikor abbahagytam a bőgést, és az egyetem szapulását, folyamatosan Niall-t hívtam, de Ő nem vette fel. Ha visszament Londonba, már biztos hazaért. Félek, nagyon félek, hogy elveszítem.

Reggel elég nehezen keltem fel. Eszembe jutott a tegnapi dolog és elszomorodtam. Aztán hirtelen valami felvillant, és rájöttem, engem Londonba is felvettek egy egyetemre. Lemondok a Stanfordról, ami a legnagyobb álmom volt, és a Londoniba fogok menni. Nem akarom Őt elveszíteni.