3. ÉVAD 8. RÉSZ Váratlan meglepetés

*pár hét múlva*

Az újságok nem kíméltek. Az esküvő óta, talán még jobban utálnak az emberek. Mindenhol ez megy: „Niall Horan felesége egy tiniány, aki még az egyetemet sem fejezte be!”
Az egész internet rólam készült mémekkel van tele, amin az emberek által humorosnak vélt feliratok vannak, a tudásomat illetően. Ők nem ismernek. Nem tudnak rólam semmit. A baleset idején olyan sokat hiányoztam, hogy lecsúsztam egy csomó ZH-ról, a negyedévi dolgozatokról, így csak ismétléssel kerülhettem volna vissza, de az egyetem nem kért belőlem többet. Egy válaszlevélben szedték össze vagy húsz pontban, hogy ez nem így működik, ez egy híres egyetem és blablabla...
A mellettem ülő szöszi csak nevetett valamin, miközben a földre hajítottam a kezemben lévő újságot.
- Mi ez a jókedv? – mosolygok rá, és rápillantok a telefonjára. Elszörnyedek. Az egyik mémen röhög, amin azt találják humorosnak, hogy nem tudom, hány állama van az USA-nak. Épp szidnám le, mikor hirtelen rám jön a rosszullét, mint az utóbbi időben mindig, és rohanok a mosdóba, majd kiadok magamból mindent. Niall aggódva siet utánam, majd a hátamat simogatja, és nyugtat. A hajam már napok óta fel van tűzve, pont emiatt.
- Niall, kérlek, menj ki! – kértem őt, hiszen utálom, ha így lát.
- Holly, aggódom miattad! Már napok óta rosszul vagy! Elviszlek egy orvoshoz! – jelentette ki, de én nemlegesen ráztam a fejem.
- Semmi szükségem rá, valószínűleg csak valami rosszat ettem, pár napon belül, rendben leszek, hidd el! – nyomtam egy csókot arcára és átölelt Holnap véget ér a nászutunk és most csak ki akarom használni, még ezt a pár órát, míg vele lehetek itt ezen a csodás helyen.


*másnap*

- Holly, igyekezz, mert le fogjuk késni a gépet! – kiáltott Niall, de míg pakoltam a fürdőben, megint rosszul lettem, ő erről mit sem sejt, mivel a konyhába pakolt. Jobb is, ha ez így marad. Gyorsan kiöblítettem a számat, és próbáltam nem úgy kinézni, mint egy zombi, majd siettem le a lépcsőn. Még utoljára körbenéztem, majd sóhajtva becsuktam a szoba ajtaját. Niall már ott toporgott, majd meglátva engem, megnyugodott, majd azonnal összeráncolta szemöldökét. Megint rosszul voltál? – a francba! Rájött. Idegesen bólintottam egyet, majd inkább csak mentem a taxi felé. Niall sóhaját még messziről is hallani lehetett, majd beszállt mellém a kocsiba. A reptérig nem szóltunk egymáshoz. Én az egyik ablakon néztem, ki míg ő a másikon. Aggódott, ezt látni lehetett rajta, de nem mondtam neki semmit. Pillantásunk találkozott az ablakon keresztül, mire elmosolyodtam, és felé hajolva puszit nyomtam homlokára.
Visszafele szintén nem magánrepülővel mentünk. Szerettem, ha vannak rajtam kívül mások is egy járművön, nem csak 1 ember rajtam és a sofőrön kívül. Niall-t sok fan észrevette, némelyikük nem mert odamenni hozzá, de a legtöbbjüket nem érdekelte, hogy pihenni szeretne, fotókat, és aláírásokat kértek tőle. Rólam nem sokan vettek tudomást, inkább gyilkos tekintettel ajándékoztak meg, de hozzám szólni, egyikük sem mert, kivéve egyet.
- Hülye, tanulatlan ribanc! - hallottam, és erre Niall is felfigyelt. Nyitotta volna a száját, de tudtam, úgy sem meri őt „leszidni”. Szereti a rajongóit, még akkor is, ha nem tisztelik a magánéletét, és a választottját, jelen esetben engem. Szomorúan nézet rám, én pedig csak az arcát simogattam, és a vállára döntöttem a fejem, majd elaludtam.

Legközelebb már csak akkor keltem fel, mikor egy puha kéz simogatta az arcom, és mondogatta, hogy leszállunk. Fáradtan nyitottam ki a szemeimet, majd Ő egy csókkal köszöntött.
- Már alig várom, hogy láthassam a bátyámat! Annyira hiányzik! – mondtam. Majd egyetértően bólintott.
- Nekem is hiányzik már mindenki. De legfőképpen anya főztje. Holnap elmegyek hozzájuk, nem baj? – meglepetten néztem rá. Bólogattam, hogy semmi baj, és eközben a repülő már le is szállt, és elhagyhattuk a gépet.

Niall, másnap korán reggel elment, én pedig megint hányingerrel kezdtem a napot. Most már el kell mennem egy orvoshoz. Kifelé sétálva bátyám szintén aggódva bámult, majd segítőkészen bevállalta elkísér a dokihoz.
A rendelőben nem voltak sokan, csak pár ember volt előttem, de körülbelül fél óra múlva már bent is ülhettem.
- Ms. Devine, mik a problémái? – nem javítottam ki az orvost, most nemez volt a legfontosabb. Elmondtam neki, a naponta lévő rosszulléteket, ő pedig figyelmesen meghallgatott. –Menstruációja rendben van? – tette fel a következő kérdést, és lefagytam. Hirtelen azt sem tudtam, mikor volt meg utoljára, és hanyadika van ma, de aztán a számítógép monitorján megkaptam a választ. 1 hete kellett volna megjönnie, azóta is vannak a rosszulléteim. Idegesen ráztam a fejem. A doki átutalt a nőgyógyászhoz, aki szinte azonnal fogadott. Zselét kent a hasamra, majd egy monitoron megjelent az ultrahang kép.
- Holly, - szólított, mivel az elején letisztáztuk, hogy tegezhet. Gratulálok kisbabád lesz! – Josh hirtelen kiejtette a telefont a kezéből, és nagy szemekkel nézett rám. – Látod azt a kis foltot? - Bólintottam. Ő a gyerekem!
- Doktornő, ez hogyan lehetséges? Hiszen, nekem nem lehet... Az orvosok mondták...
- Hát, pedig megtörtént! Gyereked lesz Holly, érezd magad szerencsésnek! Egy ilyen baleset után, ritka az ilyen eset! De viszont arra kérlek, gyere sűrűbben a vizsgálatokra. – bólintottam.
Egyszerre voltam ideges és boldog, miközben kimentünk a rendelőből. Josh azóta sem szólt hozzám, csak dühöt láttam a szemében.
- Nem lehettetek ennyire felelőtlenek! Holly még 20 éves sem vagy, a fenébe is! - megértettem a dühét, de eszem ágában sincs elvetetni. Ő az enyém, és már csak ki kell gondolnom, hogyan mondom el, Niallnek repesni a hírért. Már előre félek a reakciójától!