3 évad 17. rész Az a fránya ágy

A hírek gyorsan elterjedtek, miszerint örökbe fogadtunk két csöppséget. Sok rajongó szintén engem talált meg, hogy miattam Niall-nek nem lehet vérszerinti gyereke, csak egy örökbefogadott, akit nem is szeret igazán. Ezen Niall is felkapta a vizet, és nem túl kedves üzenetekkel bombázta teli saját Twitter oldalát.
- Min gondolkodsz, Kicsim? – simogatta hajam, miközben lágy puszit nyomott rá. Egymás mellett feküdtünk, kezei derekamon hevertek, és úgy vont még ennél is közelebb magához.
- Csak a gyerekeken – fordultam felé, és végig simítottam arcán. – Szerintem a fanok végig ilyenek lesznek velük? Szerinted jó életük lesz mellettünk? A korukbeli gyerekek nem fogják őket piszkálni vagy máshogy tekinteni rájuk, hiszen a tieid? – fejeztem ki aggodalmamat. Niall összeráncolta homlokát, és elgondolkodott.
- Ha ilyen lesz, magániskolába íratom őket, de teljesen biztos vagyok benne ilyen nem fordulhat elő. Még van pár év a suliig, most inkább ovit kéne nekik keresni. De nem engedem, hogy bajuk essen! Ha kell, minden esetleges ilyen miatt átíratom őket máshova, de nem engedem, hogy bántsák őket amiatt, mert én vagyok az apjuk, ha nem is a vérszerinti. Ha meg ezzel fenyegetőzne valaki, jól elbeszélgetek majd a szüleivel – kuncogott.
- Én már nézegettem ovikat nekik, hiszen kötelező lesz szeptembertől, és lassan be is kell íratni őket. Van a Luftballon nevű óvoda. Az elég jó nevű, és itt van a közeben. Azt olvastam, hogy a gyerekek is normálisak, és az óvónénik nagyon figyelmesek, nincsenek kivételek, mindenkit egyenrangúként kezelnek.
- Hm, jól hangzik! Ez az a kék épület a Stone Streeten igaz? – kérdezte. Válaszul csak bólintottam egyet. – Menjünk el holnap, vigyük el a gyerekeket és nézzük meg, hogy tetszik nekik! Aztán eldöntjük!
- Rendben! – egyeztem bele. Számat egy rövid csókra nyújtottam, mikor Ben kétségbeesetten rohant le a lépcsőn, szemeiből csak úgy ömlöttek a könnyek, így majdnem megbotlott saját lábában.
- Apa! – kiabálta folyamatosan, Niall-lel meg azonnal felpattantuk, és odafutottunk hozzá nehogy valami baja essen.
- Mi a baj, Kincsem? – kérdeztem aggódva, hiszen ilyen még nem fordult elő, az ittlétük óta. Volt pár hisztijük, sírásuk, de azok percek alatt elmúltak, és nem voltak ennyire hevesek.
- A... Alice – ejtette ki húga nevét, mire Niall azonnal felrohant, én pedig ölbe kaptam Bent, és rohantunk fel a gyerekszobába lányunkhoz. Alice a földön ült, szemeiből patakzottak a könnyei, és kezét fogta. Niall letérdelt elé, és óvatosan kezébe vette a lányt.
- Mi a baj Alice? – a lány csak mutogatott a kezére, hiszen könnyitől nem tudott beszélni. Niall óvatosan megfogta a kezét, de akkor Alice torkából még hangosabb kiabálás és sírás hangzott. Férjem ezek után csak szemeivel vizsgálgatta a sérült végtagot, majd Alice-t karjaiba véve szólalt meg, hogy kórházba kell vinni, lehet eltörött. Ijedten futottam utána, majd Ben kezét fogva siettünk a kocsihoz.



A kórházban Niall ment be Alice-szel a röntgenre és minden egyéb vizsgálatra, addig én kint vigyáztam és nyugtattam Bent.
Óráknak tűnő percek múlva, megjent egy szipogó gyönyörűség, egy imádni való apukával. Alice kezét egy fehér gipsz díszítette, Ben pedig ahogy meglátta húgát enyhén elmosolyodott, majd óvatosan megölelte.
- Alice, legközelebb óvatosabban forgolódj álmodban! – nevetett öccse, és ránk is átragadt hangulata.