Epilógus

8 évvel később

Alice Alexandra Horan Frewen szemszöge

A gimi első napja borzalmas. Senkivel nem találom meg a közös hangot, és mikor a tanárnő kihív bemutatkozni ledermedek. Én vagyok a névsorelső. Sosem tudom melyik nevemmel kéne bemutatkoznom, hiszen szívem a Horan nevet viselné, de szülőanyám nem szereti, ha nem Frewen névvel mutatkozom be.
- Sziasztok Alice Horan Frewen vagyok. Nagyon szeretem a zenét, és versenyszerűen lovagolok és úszok Anyukám kiskorunkban örökbeadott minket a bátyámmal, Bennel. Azóta visszakerültünk a rendes anyánkhoz. – felelem, mivel a tanárnőt valamiért nagyon érdekli, a családunk. Leülök a helyemre és továbbra is bámulok ki a fejemből. Mindenki beszélget mindenkivel, senki sem figyel a másikra. Az utánam következő fiú feláll, kimegy középre és bemutatkozik. A lélegzetem is elállt tőle. Sötét, szinte fekete haja gyönyörűen keretezi az arcát. Szemei zöldesbarnában tündökölnek, és fején egy aranyos copf is helyet foglal. Fülei tökéletes méretűek, miket félig eltakar a gyönyörű haja. Szájában egy piercing hever, ami jobban vonzza a tekintet az így is tökéletes ajkaira. Szemeimet nem tudom levenni róla, és míg beszél ajkainak mozgását figyelem. Többet beszél, mint én, de nem is bánom, hiszen Ő volt a nagy Ő. Mikor leült a helyére, ami a mellettem lévő sorban volt, szemeimet sóvárogva bámulták tovább az Angyalt, de sajnos nem láttam rá megfelelően.
A többi osztálytársam inkább tűnik sznobnak, mintsem olyannak, mint akikkel megtalálhatnám a közös hangsúlyt. Azonban van egy lány, Zoe az egyetlen, aki valami benyomást keltett rám, na meg a fiú, kinek a nevére még mindig nem jöttem rá. Az első szünetben odamegyek Zoehoz, és beszélgetünk, majd elhívom hozzánk vacsorázni, Persze nem az igazi anyuékhoz. Holly a legkedvesebb ember, akit valaha ismertem, Niall, pedig a legjobb férje neki. Igen, megint összejöttek, miután anyu elvett minket tőlük. Nevelőapám, bár hatalmas hibákat követett el, nevelőanyám mégis visszafogadta, hiszen felhőtlenül szeretik egymást. Persze apu azóta is látogatja az öcsinket, Nate -et, de már anyuval él. Azzal az anyummal, akit az igazinak tartok. Hollyval.
- Hé, Shaw, mész a holnapi fociválogatásra?
- Persze, haver! Ki nem hagynám! – szóval Shaw...
- Alice, merre laksz? Mehetnénk egy darabig együtt – ajánlotta fel Zoe.
- Jönnek értem. Apuval és Anyuval töltöm a mai napot. Aztán vissza kell mennem a Banyához.
- Oh, ez esetben, legyen szép napod!
- Neked is! Majd bepótoljuk!


Kint már várt rám apu, és beültem mellé, majd egy hatalmas puszi és ölelés után indultunk volna, mikor megláttam Shaw-t, aki az autójával szenved.
- Apu, nem tudnánk neki segíteni? Hazavihetnénk, és hívhatnánk egy szerelőt neki esetleg...
- Alice...
- Tudom, apu, de olyan helyes! Kérlek!
- Neked tetszik az a srác? Várjunk csak 15 éves vagy, nem lehet még kapcsolatod!
- Apu!!!!
- Jó, segítünk neki! – felsikítottam, és a karjai közé bújtam, majd pattantam ki az autóból.
- Öhm, szia! Csak láttam, hogy baj van a kocsiddal, és gondoltam... – zavarban voltam
- Nem kell a segítséget, egyedül is megoldom! – vágta rá bunkón, mire szívem darabokra tört.
- Megtennéd, hogy a lányomra nézel, mikor hozzád beszél? – szólt közbe apu. Csak a szememet forgattam.
- Szóval csak arra gondoltunk, hazavihetnénk, és segítenénk hívni egy szerelőt- ajánlottam, de szemei nem szűntek meg engem bámulni.
- Hát, persze, Alice! Köszönöm! – és bepattant hozzánk. Mikor kiderült két utcával lakik lejjebb tőlünk, szívem még nagyobbakat dobbant.

*Ben Beverly Horan Frewen szemszöge*

A gimi első napja borzalmas. Alice-szel külön iskolába járunk, hiszen engem inkább érdekel a matematika, fizika és társai, mint az irodalom, meg a művészet. Na, meg a sport. Imádok sportolni. Apuval folyamatosan golfozunk, és már lassan jobb is leszek nála. Ha nem golfozunk, van egy hatalmas füves rész az udvarunkon. Néha reggeltől-estig ott focizunk, addig, míg anya, nem szól, hogy lefekvés idő van. Az, hogy a szüleimnek tekintett szüleim újra összejöttek, nem tölthet el nagyobb boldogsággal. Persze, hogy az igazi anyukámmal kell több időt töltenem, eléggé elveszi életkedvemet mindentől. Az elején még nagyon kedveltem. Örültem, hogy visszakaptam a vérszerinti anyukámat, de napról-napra megbizonyosodott, miért is rakott be minket gyerekotthonba. Nem ért a gyerekneveléshez.
Folyamatosan iszik, és ennek hatására kiabál velünk. Leginkább Holly-éknál vagyunk, pont emiatt. Ők ugyanúgy szeretnek minket, ha mi lennénk az igazi gyermekeik.
Holnap lesz a suliban a válogató a focicsapatba, ahova Niall is eljön. Nagyon büszke rám, és ha bekerülök, ő akar lenni az első, aki gratulál. Úgy érzem magam vele, mintha az igazi apukám lenne.


*Másnap*
Míg Alice reggel egy srácról magyaráz anyunak, addig és a mai fociról beszélgetek apuval. Egymást túlkiabálva próbáljuk mind a két szülönkhöz eljuttatni szavainkat, ám szokás szerint Anya felkiált.- Gyerekek, egyszerre egy beszéljen! – szid meg minket, majd szokás szerint Alice belekezd abba, amit már tegnap óta hallgatok, hogy Shaw milyen szexi és gyönyörű és minden, ami ezeket felülmúlja. Ja, és mennyire tökéletes. Pfúj...
- Shaw olyan, mint egy angyal, anya! Ha látnád, te is ezt gondolnád róla! – fejezi be Alice, hiszen szerencsére, az ő sulija van közelebb. Előre szalad, majd kinyitja az ajtót, és először apunak, majd átmegy a túloldalra, és anyunak is puszit ad.
-Vigyázz magadra, Kincsem! – kiáltja anya, de húgocskám, már a suli bejáratánál jár és odacsapódik egy fekete hajú, külföldinek kinéző lányhoz. Legalább ő talált barátokat...
- Fiam, hánykor kezdődik ma a válogatás? – kérdezi, apu, miközben hátrapillant a visszapillantón tükörben.
- Előre hozták délután egyre, mert a tanárnak dolga van, így helyet cserélt a kosárlabda válogatással. Ugye el tudsz jönni? – kérdeztem rá, de arckifejezése, nem erről árulkodott.
- Kicsim, akkor épp Nate-nél leszek. Te is tudod, minden nap ugyanakkor megyek, mert Marie is addigra végez a munkában.
- De egyszer nem hagyhatnád ki? Nekem fontos, hogy ott legyél, apa!
- Ahogy nekem is, de nem fogom megváltoztatni most ezt. Nate is ugyanolyan fontos nekem, ha nem fontosabb, mint te vagy. Vele is törődnöm kell... – szavai után nem is hallottam többé, mit mondott. Szívem darabokra tört, és nem akartam Őt többet látni.
- Jó, akkor legyél Nate-tel, a vérszerinti fiaddal. Igazad van, én csak egy senki vagyok! – és azzal a lendülettel ugrottam is ki a kocsiból. Megérkeztünk a suliba.
- Ben! – kiált apu, de nem fordulok vissza. Nem érdekelt többé.


A fociválogatás előtt pom-pom lányokon volt a sor- Sosem szerettem őket, hiszen túl vékonyak és semmi alakjuk sincs.
- Kérjük az utolsó lányt, Bay Larsson-t! – és ekkor megpillantottam Őt. Hosszú fekete haja még copfba fogva is majdnem derekéig ért, és gyönyörű, lágy természetes hullámok tarkították. Csodálatosan nézett ki. – Köszönjük szépen! A három lány, aki bekerült a csapatba, Christal, Ashley és Bay. A többiek ne csüggedjenek, esetleg jövőre újra megpróbálhatjátok – fejezi be, a három lány pedig örömükben felsikít. Habár Bay-jel szemben, a másik két lány vékonyabb, Bay tökéletes alakkal rendelkezik. Szemeim egészen addig rajta tartom, míg egy srác nem jött oda hozzá, és csókolta meg. Tekintetem a földre eresztem és megy le a pályára a fiúkhoz, akik közül néhányan már bemelegítenek.
- Na, jó, srácok kezdjük egy kis futással! Ezzel mérem fel, kinek milyen a kondija! – mondja az edző, és azzal a lendülettel elkezdünk futni. Szerencsére jól bírom a futást, hiszen apával sokat futunk. A többi srác hamarabb kifullad, mint én, pedig ők sokkal magasabbak és talán némelyikük idősebb is. Az edző lefújta ezt a kört, mivel én maradtam utoljára, pedig bírtam volna még. A gyönyörű lány utáni csalódás nem győzhetett le.
- Mi a neved? – kérdezi Mr. Graham, a fociedző.
- Ben – válaszolom.
- Rendben, Ben, tetszik a hozzáállásod a dolgokhoz. Mindenki, folytassuk, rálövésekkel, miközben kerülitek a bólyákat!
Reménykedve felpillantottam a lelátóra, hátha ott találom, apukámat, de legnagyobb meglepetésemre, ha nem is Ő, de anyu ott ül legfelül, és hangosan szurkol nekem.
Rajtam volt a sor, elkezdek szlalomozni a labdával, majd a végén sikeresen belövöm a hálóba a labdát. A kapus, csak úgy néz a labda után.
- Oké, srácok! Mára végeztünk! Ben, várunk délutánonként az edzéseken. Tyler és Ross, titeket is. A negyedik tag pedig Andrew. Köszönöm szépen a részvételeket, holnap találkozunk!
Bent vagyok a csapatban! El sem hiszem! Izgatottan futok fel anyuhoz, aki könnyes szemekkel néz rám és ölel át.
- Apád nagyon sajnálja, hogy nem lehet itt, de...
- Semmi baj! Felhívhatom?
- Persze!
- Köszönöm, hogy itt vagy! – ölelem át megint! – Apu, képzeld, bent vagyok...
- Ben, édesem, nem érek most rá, Nate-tel épp a matekháziját írjuk, Ráér később?

- Nem! – és leteszem a telefont.


*Niall szemszöge*
- Apu, mitől tudom, ha egy szám páros vagy páratlan? – Nate, még csak elsős, épp számolni tanulunk, de az istenért nem mászik a fejébe a páros és páratlan számok egyszerű definíció nélküli definíciója. Türelmesen elmagyarázom neki, még egyszer, miközben Ben-en gondolkozom. Ott kellett volna lennem ma vele. Holly habár írt, hogy bejutott a csapatba a legjobb eredményekkel, mégis őröl a bűntudat, hiszen ma Nate-tel, tegnap pedig Alice-szel voltam elfoglalva. Rá semmi időm nem maradt. Ma még csak szóhoz sem jutott, a lányom akaratosága miatt. Ahogy nőnek, úgy jönnek ki rajtuk a kamaszodás első jelei, amiket már nehezen kezelek, pedig vannak ennél rosszabb tünetek is, mint a dohányzás, drogozás, visszafeleselés. Szerencsére az én gyerekeimre nem jellemzőek ezek.

Ahogy utazom hazafele, megállok egy szurkolóboltban és csináltatok Ben-nek egy mezt, a tizenhármas számmal, na meg a nevével. Az én családomban mindig ez a szám hozta a szerencsét, és úgy tudom, ez a szám lesz majd a mezén is. Szerencsére, a mai este nálunk alszanak a gyerekek, így végre együtt este is a család.
Ahogy hazaérek, érzem Holly főztjének illatát. Levetem cipőimet, majd először Őt köszöntöm egy puha csókkal, majd fiam keresésére indulok. A szobájában találom, a legújabb FIFA-n játszik.
- Ben! – szólítom, de rám sem tekint. – Ben, nézz rám, ha hozzád beszélek! – emelem fel enyhén a hangom, mire rám néz, de tekintetéből semmit nem tudok kiolvasni. – Gratulálok, hogy bekerültél a csapatba! Annyira büszke vagyok rád!
- Kösz! Most már kimehetsz! – mutat az ajtó felé.
- Ben, nézd, amit az autóban mondtam, félreértetted. Nagyon fontos vagy nekem! Lehet Nate fontosabb, de te vagy a fiam, akire büszke vagyok, és csak örömet tud nekem okozni. Nate csak egy srác, aki a fiam, de nincs meg közöttünk, az a bizalom, ami mi közöttünk van. Veled újra élem a gyerekkorom, és te vagy az, aki olyannyira teper azért, hogy elérhesse az álmait. Nézd, ezt hoztam neked! Remélem tetszik, és remélem tudod, hogy nagyon szeretlek!
- Én is szeretlek, Apu!