Epilógus részlet

8 évvel később

Alice Horan Frewen szemszöge

A gimi első napja borzalmas. Senkivel nem találom meg a közös hangot, és mikor a tanárnő kihív bemutatkozni ledermedek. Én vagyok a névsorelső. Sosem tudom melyik nevemmel kéne bemutatkoznom, hiszen szívem a Horan nevet viselné, de szülőanyám nem szereti, ha nem Frewen névvel mutatkozom be.

- Sziasztok Alice Horan Frewen vagyok. Nagyon szeretem a zenét, és versenyszerűen lovagolok és úszok Anyukám kiskorunkban örökbeadott minket a bátyámmal, Bennel. Azóta visszakerültünk a rendes anyánkhoz. – felelem, mivel a tanárnőt valamiért nagyon érdekli, a családunk. Leülök a helyemre és továbbra is bámulok ki a fejemből. Mindenki beszélget mindenkivel, senki sem figyel a másikra. Az utánam következő fiú feláll, kimegy középre és bemutatkozik. A lélegzetem is elállt tőle. Sötét, szinte fekete haja gyönyörűen keretezi az arcát. Szemei zöldesbarnában tündökölnek, és fején egy aranyos copf is helyet foglal. Fülei tökéletes méretűek, miket félig eltakar a gyönyörű haja. Szájában egy piercing hever, ami jobban vonzza a tekintet az így is tökéletes ajkaira. Szemeimet nem tudom levenni róla, és míg beszél ajkainak mozgását figyelem. Többet beszél, mint én, de nem is bánom, hiszen Ő volt a nagy Ő. Mikor leült a helyére, ami a mellettem lévő sorban volt, szemeimet sóvárogva bámulták tovább az Angyalt, de sajnos nem láttam rá megfelelően.

A többi osztálytársam inkább tűnik sznobnak, mintsem olyannak, mint akikkel megtalálhatnám a közös hangsúlyt. Azonban van egy lány, Zoe az egyetlen, aki valami benyomást keltett rám, na meg a fiú, kinek a nevére még mindig nem jöttem rá. Az első szünetben odamegyek Zoehoz, és beszélgetünk, majd elhívom hozzánk vacsorázni, Persze nem az igazi anyuékhoz. Holly a legkedvesebb ember, akit valaha ismertem, Niall, pedig a legjobb férje neki. Igen, megint összejöttek, miután anyu elvett minket tőlük. Nevelőapám, bár hatalmas hibákat követett el, nevelőanyám mégis visszafogadta, hiszen felhőtlenül szeretik egymást. Persze apu azóta is látogatja az öcsinket, Nate -et, de már anyuval él. Azzal az anyummal, akit az igazinak tartok. Hollyval.
- Hé, Shaw, mész a holnapi fociválogatásra?
- Persze, haver! Ki nem hagynám! – szóval Shaw...
- Alice, merre laksz? Mehetnénk egy darabig együtt – ajánlja fel Zoe.
- Jönnek értem. Apuval és Anyuval töltöm a mai napot. Aztán vissza kell mennem a Banyához.
- Oh, ez esetben, legyen szép napod!
- Neked is! Majd bepótoljuk!

Kint már várt rám apu, és beülök mellé, majd egy hatalmas puszi és ölelés után indultunk volna, mikor meglátom Shaw-t, aki az autójával szenved.
- Apu, nem tudnánk neki segíteni? Hazavihetnénk, és hívhatnánk egy szerelőt neki esetleg...
- Alice...
- Tudom, apu, de olyan helyes! Kérlek!
- Neked tetszik az a srác? Várjunk csak 15 éves vagy, nem lehet még kapcsolatod!
- Apu!!!!
- Jó, segítünk neki! – felsikítok és a karjai közé bújok, majd pattanok ki az autóból.
- Öhm, szia! Csak láttam, hogy baj van a kocsiddal, és gondoltam... – zavarban vagyok.
- Nem kell a segítséget, egyedül is megoldom! – vágja rá bunkón, mire szívem darabokra törik.
- Megtennéd, hogy a lányomra nézel, mikor hozzád beszél? – szól közbe apu. Csak a szememet forgatom.
- Szóval csak arra gondoltunk, hazavihetnénk, és segítenénk hívni egy szerelőt- ajánlom de szemei nem szűnnek meg engem bámulni.
- Hát, persze, Alice! Köszönöm! – és bepattan hozzánk. Mikor kiderül két utcával lakik lejjebb tőlünk, szívem még nagyobbakat dobbant.